Kanapé Trend

Kanapé trend és kanapé vásárlási tanácsok

 

Kicsi a lakásod? Nagyobbítsd meg!

A Te lakásod is kicsi?

Neked okozott már problémát, hogy otthonod túl nagy? Ugye nem? Nálam is inkább az ellenkezője a jellemző és sokszor már nem tudom, hogyan rendezzem át a lakást és hova pakoljam el a dolgaimat.

Ilyenkor, ha magamtól nem jön az ihlet, akkor rá szoktam keresni én magam is más lakberendezési oldalakra, hogy „szikrát” kapjak.

Tévhit, hogy a lakberendezés 100% kreativitást és új ötleteket jelent. Ötleteket kaphatunk másoktól is, és persze lehetnek sajátok is. Nem kötelező mindig valami újat kitalálni. Ha van egy jó megoldás, azt már könnyű ráhúzni az adott problémára. Kicsit módosítani, vagy esetleg javítani rajta … Nem szégyen tanulni másoktól, ha abból hasznod lehet!

Így voltam ezzel akkor is, amikor összeköltöztem a barátnőmmel. Kis lakás, ami tökéletesen egy emberre volt kalibrálva a szekrények és bútorok számát és elhelyezését tekintve. Így komolyabb probléma volt, hogy hirtelen duplájára emelkedett „pakolóhely-igénylők” száma.

Ötletelni kellett, hogyan tudnánk teret nyerni az egyébként elég szigorúan korlátozott negyedik emeleti lakásban. Sajnos itt nem létezett kompromisszum a lakás méreteit tekintve.

Nem is igazán azzal volt a gond, hogy fizikailag nem fértünk el, hanem inkább azzal, hogy miután minden a helyére került, nyomasztó és zsúfolt lett a lakás, és kezdett inkább raktár jellege lenni, mint otthon.

Ezen a problémán kellett úrrá lennünk. Egy neten átböngészett este után azonban kezdtek szerteszét oszlani a felhők a fejünk fölül, és jött a megoldás:

Játssz a színekkel és a mintákkal! Látszódjon nagyobbnak a tér, legyen szellősebb, de hogyan? Néhány apró trükk a színek és minták segítségével csodákra képes!

Nálunk a padló sötétebb szőnyeggel van borítva, így megvan az a biztonságos érzés, hogy szilárd talajon járkálunk. ( Ne nevess, volt már Neked fehér szőnyeg a szobádban … érdekes érzés!)

Csiribú-csiribá, legyen magasabb a szoba! A világos színű, fehér plafonnal és függőleges csíkos falak növelik a magasságérzetet, így ezt is könnyebb volt megoldani, mint amennyire első pillantásra tűnt! Ráadásul minél szélesebbek ezek a csíkok, annál magasabbnak tűnik a szoba.

A csíkokat használhatod vízszintesen, keresztirányba is. Oldalsó falakra használva hosszabbnak tűnik tőle a szobád. Hátsó falon alkalmazva pedig egyrészt szélesebbnek látszik tőle a tér, de egyben le is rövidül.

Nem vagy híve a mintás falaknak? Nem gond, a színekkel e nélkül is játszhatsz! Színezd a padlódat! – ezzel a megoldással megnöveled a belmagasság és a tágasság érzetét. Magasítja és tágítja a teret. Színezd az oldalfalakat! – szűkebbnek tűnik tőle a szobád, viszont annál hosszabbnak és magasabbnak. Színezd a padlót és színezd a mennyezetet is! – egy alacsony, de széles szoba hatását kelted ezzel a megoldással. Színezd az oldalfalakat és a mennyezetet! – hátrafele tágul a szobád, de furcsa érzést kelt. Mintha hiányozna a padló. Színezz mindent egyszerre! – ha szereted a bezártság érzetet, akkor csak nyugodtan, de előtte próbáld ki egy nagy kartondobozzal. Kb. olyan érzést kelt. Kissé nyomasztó... (A színek egyedi hatásáról egy külön cikkben írok még, ahol elmesélem, hogy például melyik szín segíti elő a fogyókúrát, vagy épp melyik az a szín, ami ha körülvesz, akkor jobban alszol.)

Használd ki bútoraid adottságait! A nappalinkban egy háromrészes ülőgarnitúra van. A hármas kanapé ágyazható, aminek van egy ágyneműtartója. Ennél nem volt kérdés, hogy ide az ágyneműt pakoljuk. A garnitúra kettes kanapéjának szintén olyat választottunk, aminek az aljában van egy kihúzható rekesz. Ez akkora, hogy ha nagyon összehúznám magam, elférnék benne. Szóval ebbe is lehet pakolni. Elfér benne egy szekrénynyi cucc, de mégse foglal extra helyet, így nem vesz el értékes helyet a szobából.

De tényleg kicsi szobákba léteznek olyan sarokülőgarnitúrák is, amikbe két teljes méretű ágyneműtartó van beleépítve és eközben még nyithatók is. Vagy kanapé, amiből gurulós puffjai segítségével ágyat tudsz csinálni. Így szintén alkalmas vendégek fogadására is, de ketten is aludhattok rajta. Gurulós dohányzóasztalok … szekrénysorok sok pakolóhellyel … toló-, vagy csuklóajtós gardróbok...

És természetesen ezeknek a berendezési tárgyaknak is nagymértékben számít a színe is a hely méretének érzékelésénél. A sötétebb kárpitozású, színű bútorok nagyobbnak tűnnek, a világosabb színárnyalatú társaikkal szemben.

Ha Neked is vannak hasonló ötleteid, amikkel úgymond a kicsiből nagyot tudsz csinálni és ezt szívesen megosztanád másokkal is, írd meg nekünk e-mailen! Szívesen várjuk a Te jó ötleteidet is, ebben és más otthonteremtő témákban is!

Köszönöm, hogy szántál rá néhány percet és elolvastad „tértágító” praktikáinkat! Kívánom, hogy találd meg Te is saját, jó kihasználható kanapédat!



Kapcsolódó cikkek

Konyha

Konyha

Praktikák a konyha berendezéséhez. Kattints és olvasd el!
Figurás dohányzóasztal tudnivalók

Figurás dohányzóasztal tudnivalók

Egyedi dohányzóasztalok egyedi stílusú lakásokba!
Matracok kókuszból és latexből

Matracok kókuszból és latexből

A kényelem mindenek előtt!
Szerek bútorápoláshoz

Szerek bútorápoláshoz

Fontos a bútorok ápolása. Kattints és olvasd el, hogyan teheted meg!
Éjjeliszekrényt az ágyhoz!

Éjjeliszekrényt az ágyhoz!

Hogy alváskor se legyen gond a helykihasználással!